Megvigasztaltam a kolléganom!!! ;)))
Mellettem ül, és ahogy megérkeztem, rögtön kiszúrtam, hogy szomorú, na és hogy szipog, sír... :(((
Kérdeztem is tole, hogy mi a baj, szomorú?
Eloször azt mondta, hogy nem.
Aztán e-mailben kibökte, hogy de, mert...
A barátja 1-2 hónap múlva el kezd dolgozni egy bécsi cégnél, ami azt jelenti, hogy vasárnap este elmegy és csak csütörtök este fog hazamenni :((
Ugye, ha az ember 2,5 éve van együtt valakivel, úgy hogy mindennap, vagy nagyon sokat (ok elöbbiek), akkor ez rémisztoen hangzik...
És hogy mi lesz, és ha majd 4 év múlva o babát szeretne, és mi van ha szakítanak majd késöbb, és és és...
Aztán eszembejutott, hogy én is összejöttem, azóta már férjurammal ;), és kb másfél év után Bécsben tanult és kollégista lett ( már korábban is ott tanult, de akkor lett kolis, hogy jobban tudjon haladni).
Csak havonta találkoztunk, egy-egy hétvégére, ami azok után, hogy mi is, mondhatni, minden nap együtt voltunk, sot... nagyon rossz volt!
De muködött, megtartottuk egymást, és megtanultuk jobban értékelni azt az idot, amit együtt tölthetünk! ;)
Egyébként is sok mindent megéltünk már együtt, uh nem kell távolságtól félni, vagy idotöl, csak bízni egymásban, legalábbis szerintem!
Uh elmeséltem neki, hogy velünk hogy volt és mégis együtt vagyunk, és csak együtt szeretnénk lenni, uh ne féljen!
Különben is van még 1-2 hónap, addig még örüljenek inkább, hogy együtt lehetnek, majd utána ráér szomorkodni!!!
Végül azt írta, hogy már sokkal jobban érzi magát! :D
És még szomorúak a szemei (természetesen, nekem is az lenne), de már nem szipog és mosolyog is!!! :)))
És mindezt németül sikerült elérnem, olyan boldog vagyok...
Hogy véget ért az ebédszünetem, uh dolgozom tovább!
Már kaptam is munkát! ;)
:))
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése